„Álmaimban nincs tér s idő,
Minden utca egymásba ér s összenő.
Debrecen szívében sétálok,
S hirtelen a város szélén állok.
Hull a hó, esik eső,
Hold ragyog, nap süt, fúj a szellő.
Múlt s jelen összeér
Alvó órák idején.”Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt a Hajdúdorog körzeti csoport szervezésében megvalósuló „Óvárosi barangolások” programunkra.
Egy különleges hangulatú sétára invitálunk benneteket Debrecen óvárosi részébe, ahol a múlt és jelen találkozásának élményét élhetjük át együtt.
Szeretettel várjuk tagjainkat és érdeklődő ügyfeleinket egy közös kirándulásra a Hatvani Vadászkastélyba.
TOVÁBB
A LÉARE szeretettel várja tagjait és érdeklődő ügyfeleit egy kellemes tavaszi kirándulásra az Erdőspuszta Élménypark területére.
TOVÁBB
Kedvezményes színházi lehetőség Debrecenben
A Csokonai Nemzeti Színház az alábbi kedvezményes programlehetőségekre hívja fel a figyelmet.
május 9-én (szombaton) 19:00 órától két előadás közül választhatnak az érdeklődők:
1. A Csokonai Teátrumban (Kossuth u. 10.)
- • Molnár Ferenc: Az üvegcipő
- • Rendező: Göttinger Pál
- • Főszerepben: Újhelyi Kinga, Bakota Árpád, Balázs-Bécsi Eszter
2. A Csokonai Fórumban, Latinovits-teremben (Csapó u. 30.)
- • Egressy Zoltán: Portugál
- • Rendező: Béla Marcel
- • Főszerepben: Ficzere Béla, Berkó Boglárka, Csata Zsolt
Mindkét előadásra a szabad helyek függvényében kedvezményes, 1000 Ft-os jegyek vásárolhatók.
A kedvezmény kizárólag személyes jegyvásárlás esetén érvényesíthető.
Jegypénztár nyitvatartása:
Hétköznap 9:00–12:00 és 13:00–19:00
Helyszín: Debrecen, Kossuth u. 10.
Jegyfoglalás, információ:
52/314-770
Az ajánlat a Csokonai Nemzeti Színház tájékoztatása alapján került közzétételre.
Felhívás kérdőív kitöltésére – „okos” fehérbot fejlesztés
Egy egészségügyi innovációs verseny keretében a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Orvostechnika Szakosztálya egy olyan „okos” fehérbot fejlesztésén dolgozik, amely a jövőben hatékonyabb és biztonságosabb közlekedést tehet lehetővé a látássérült emberek számára.
A fejlesztők kiemelten fontosnak tartják, hogy az eszköz valódi felhasználói igényekre épüljön, ezért kérik a látássérült személyek, szakemberek és érintettek segítségét az alábbi kérdőív kitöltésével:
online kérdőív
A szakmai előkészítésben közreműködött a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ), amely garanciát jelent arra, hogy a fejlesztés szakmailag megalapozott irányban halad.
A kérdőív kitöltésének határideje: 2026. május 31.
Kérjük, hogy aki teheti, töltse ki a kérdőívet, és ossza meg más érintettekkel is, ezzel segítve egy valóban hasznos eszköz létrejöttét.
Köszönjük együttműködésüket.
Üdvözlettel:
BMGE Orvostechnika Szakosztálya
Akadálymentességi tesztelői lehetőség
A Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) – amelynek soros elnöki feladatait jelenleg a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) látja el – megkeresést kapott az AccessTest részéről egy új kezdeményezéssel kapcsolatban.
A startup célja, hogy weboldalak és szoftverek akadálymentességét vizsgálja valós felhasználói tapasztalatok alapján. Ennek érdekében olyan, fogyatékossággal élő személyekből álló tesztelői csapat létrehozását tervezik, akik képzést követően, rugalmas keretek között, otthonról végezhető, fizetett munkában működnének közre.
A kezdeményezők egy rövid, névtelen kérdőív segítségével mérik fel az érdeklődést és a lehetőségeket. A kérdőív kitöltése mindössze néhány percet vesz igénybe:
online kérdőív
A kitöltés határideje: 2026. május 17.
Kérjük, hogy aki teheti, töltse ki a kérdőívet, és ossza meg azt saját csatornáin, hogy minél szélesebb körből érkezzen visszajelzés. Ez hozzájárulhat ahhoz, hogy egy valóban működőképes és hasznos munkalehetőség jöjjön létre a közösség számára.
Köszönjük együttműködésüket.
Üdvözlettel:
AccessTest csapata
Bora Sándor elnök megbízásából


